HeavyMetal.hu
A négytagú francia bandának tavaly jelent meg a második albuma, mely a The Rise Of Meldral-Nok címet viseli. A srácok egy kíváncsiságot kielégítő promo csomagot küldtek a szerkesztőségnek. A CD mellé kaptam egy jól szerkesztett tájékoztató jellegű anyagot is. Ebből derült ki, hogy a Lord Shades legénysége két évet dolgozott a friss korongon, melyet az előző kiadványuk, a 2008-as The Downfall Of Fire-Enmek egyenes folytatásának szántak. Önmagukat úgy jellemzik, mint négy szenvedélyes zenész, akik azért álltak össze muzsikálni, hogy sajátos szimfonikus, epikus black/death metaljukkal megteremtsék egyedi világukat. A kérdés az, hogy ez a lemez képes lesz-e olyan sajátosságokkal bírni, melyek által az együttes kivívja mások tiszteletét, vagy megmarad egy önmaguk szórakoztatására készült projectnek?Az alkotás egy roppant igényes, papírtokos formában került hozzám. Az artwork feelinges lett, pont ilyet vár az emberi egy fantasy világot megidéző bandától. Az élményszámba menő belső képek leginkább a Gyűrűk Urát idézik. Biztos több más művel is van hasonlóság, de mivel totál nem vagyok otthon a fantázia filmek, zenék rengetegében, ezért a mélyebb hasonlítgatást kihagynám.
A The Rise Of Meldral-Nok egy koncept album. A fő téma, ahogy a The Downfall Of Fire-Enmek esetében, itt is Lord Shades, a magányos vándor utazása. A főszereplő a végzetét kutatja, meglehetősen baljós, harcos útján. A korong úgy élvezhető a legjobban, ha megcsodáljuk mellé a borítót, a csodaszép booklet képeit, dalszövegeit. Így tudunk igazán elmélyülni a francia brigád melankolikus, felkavaró zenei univerzumában. Az anyag hallgatása kapcsán a klasszikus muzsika és a filmzenék mellett főleg olyan bandák hatása fedezhető fel, mint a Dimmu Borgir, a Moonspell vagy akár a Therion, de sorolhatnám még estig azokat a hordákat, amik egy-egy riff, tekerés vagy kiállás erejéig az eszembe jutottak. Azért gyorsan leszögezem, hogy másolásról szó sincs.
Egymást követik az epikus, grandiózus, monumentális tételek. A sűrű gitár harmóniákat kiválóan egészítik ki az instrumentális elemek. A dalszerkezetek, kórusok tökéletesítésének céljából 17 vendégzenész játszik az albumon. Olyan hangszerek gazdagítják az alkotást, mint zongora, hegedű, furulya, harmonika, cselló. Említhetném még a morajló zajokat, szörny hangokat (szinte várja az ember, hogy mikor lát egy fellendülő létrát a teraszára, melyen egy seregnyi bűzös ork mászik fel), sikolyokat, melyek sokszor oly hiteltelenül csendülnek fel néhány ismertebb, kommerszebb hordánál, itt azonban minden hangnak helye és súlya van. A hallgató minden számban talál valami olyan értéket, kincset, amely miatt széles mosollyal nyúlunk majd századszorra is a műhöz.
Már a nyitó The Leave Taking-nél sikerült eldobni az agyam. Őszinte leszek, túl sokat nem néztem ki a bandából a gyönyörű borító ellenére sem. Elég sok fantáziátlan, gagyi szimfo death/black együttessel találkoztam az elmúlt években, sőt a fantasy körítéstől sem vártam a kis Jézus eljövetelét. Azonban a sebes virgák és a mély döngölések közepette kellett ráeszmélném, hogy bizony van még új a nap alatt. Az Awareness nótában már az első másodpercben megindul a fémzene kedvelőinek a feje egy lassú, de annál határozottabb headbangelés felé. A keleties ízekkel operáló Lust For Death egy ötperces gyűlöletbomba, igazán ötletes riffekkel felszerelkezve. Lehetetlen úgy hallgatni, hogy az ember ne nyomjon el pár sunyi, tompa hörgést a szobájába zárkózva. A legrövidebb tételnél, a négyperces Fool Of Wisdom-nál az eddig csendesen, óvatosan elnyomott ordításunk már átalakul egy igazi, gyomorból jövő, hangos, erőteljes bömböléssé. Itt már bizony nagy ívben kakkant az ember a többi panellakó szomszédra, csutkáig tekerjük a volumét. Amúgy is tudjuk, hogy a metal hangosan jó (bár a barátnőm és a mellettem lakók sajnos nem osztják ezt a filozófiámat). A záró The Pledge egy több, mint 11 perces monstrum, ahol teljes pompájában tündököl az anyag.
Ahhoz képest, hogy a franciák még csak a második stúdióalbumuknál járnak, zeneileg már most leköröztek egy raklap többlemezes brigádot. Hogy mi a titkuk? Semmi, kérem szépen. Egyszerűen tele van a CD izgalmas, komplex gitártémákkal, feszes és precíz dobjátékkal, változatos vokállal, lenyűgöző szimfonikus aláfestéssel, valamint egy különleges hangulattal és érzésvilággal, melynek köszönhetően egy igazi utazáson érezhetjük magunkat. Dalszerzői képességük képes lehet őket kiemelni az ismeretlenség homályából. Ha a Lord Shades nem robban be a metal köztudatába, akkor nem tudom, kik fognak a jelenleg még erősen ismeretlen, hasonszőrű csapatok közül. Nagyon remélem, hogy minél több emberhez el fog jutni a The Rise Of Meldral-Nok, mert igazán megérdemli, hogy előkelő helyet szerezzen a lejátszónkban. A Lord Shades egy rettenetesen tehetséges, muzikális csapat, akik még sokra vihetik. A bevezetésben feltett kérdésre pedig részemről egyértelmű a válasz: ez messze több, mint egy pusztán önmaguk szórakoztatására készült project. Szerzői